2012. november 29., csütörtök

Imameghallgattatásra várva

Az elmúlt hétvégén, szombaton du 3,oo órától a Cigány Gyülekezet férfi tagjaival voltunk együtt és a megbocsátás, elengedés témájáról beszélgettünk. Ezen az alkalmon vendégünk volt Ivánitzki István gyülekezeti vén Szatmárról. Este 6,oo órától evangélizációs hitmélyítő alkalmunk volt. Mindkét alkalmat megáldotta az Úr, hála neki érte. Imameghallgattatás volt ez a délután számunkra.
Vasárnap de Horvátba, du Kecelbe este pedig itthon szolgáltam. Egész nap vendégünk volt a KVINT énekcsoport akikkel négy éve Gyergyószentmiklóson egy sátoros evangélizáción találkoztam és ismerkedtem meg. Már akkor megszerettem énekeiket és őket is a szívembe zártam. Jó volt itt és újra találkozni velük.
Hétfőn és kedden több családot is meglátogathattam. Szerda este a szolgálattevőkkel az előttünk álló ünnepek veszélyeiről, azok elkerüléséről és az ünnepi szolgálatokra való készülés hogyan-járól beszélgettünk. Több olyan dolog is szóba került amin a megújuláson kívül semmi más nem segít. Jól volt együtt imádkozni az Úrhoz ébredésért, amit Isten tud adni egyedül. Mottónk a Mk 13,33 volt: "Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok."
Az Úr hallgassa meg mindazok imádságait akik ezért könyörgünk hozzá. Ámen!

2012. november 19., hétfő

Boldog ember az, aki Őbenne bízik!

Az elmúlt hetekben megkaptuk a HunterVadász János lp. testvér által a cigány imaház építésére ígért támogatás összegének második felét is, aminek egy részét Püsök Dániel torontói lp. ill. az Amerikai Magyar Baptista Szövetség főtitkára hozott el, amiért szintén nagyon hálásak vagyunk Istennek és az adományozóknak. Néhány napra reá átvehettük a Vadász tv. által küldött összeget is, amiért Isten áldja meg testvérünket.

Az adományozók a következők:

- Torontói Magyar Baptista Gyülekezet                                        800 CAD
- New Yorki Magyar Baptista Gyülekezet                                   1600 USD
- rev Hunter Vadász János és Márta                                          2600 USD

Mindenért Istené legyen a dicsőség!

November 4-én, vasárnap du 3,oo órától több helyi testvérrel, köztük néhány elöljárósági taggal, a Zilahi Gyülekezet hálaadó alkalmán vettünk részt, amikor Budai Lajos lp. köszönt el a gyülekezettől. Délelőtt és este is itthon szolgáltam a Krasznai testvérek között.
November 9-11 között került sor a XXIII. TELEK találkozóra Magyarországon. Pénteken és szombaton napközben Debrecenben voltunk együtt a szolgatársakkal ahol dr. Kovács József és Szabó András tartottak előadást A Krisztust váró lelkipásztor és gyülekezet portréja és programja címmel  Szombaton a Hajdúságban és a Nyírségben levők külön helyeken beszélgettünk az előadások kapcsán. Jó volt találkozni újból azokkal a testvéreimmel akikkel együtt igyekszünk harcolni a hit nemes és szép harcát.
Komáromi Tibor lp. vendégeként péntek este a Püspökladányi, szombat este Tetétleni, vasárnap de a Hajdúszoboszlói, du pedig a Kabai Gyülekezetekben szolgáltam, ahol a testvérek nagy szeretettel fogadtak. Több mint egy hét elteltével most is örömmel gondolok vissza a Tibor testvéremmel való tartalmas beszélgetésekre, családja meleg légkörére és a gyülekezetekben tapasztalt áldásokra és azokra a személyekre akikkel együtt imádkozhattunk. Az Úr áldja és tartsa meg őket!
November 18-án, vasárnap az Enyedi Gyülekezet énekkara és lelkipásztora voltak a vendégeink akikkel áldott  és kellemes napot tölthettünk együtt szolgálataik következtében.
A tegnapi nap és az elmúlt idők minden áldásaiért hálásak vagyunk mennyei Atyánknak!