2008. augusztus 30., szombat

Szabadságon

Még a nyár elején egyik ismerősöm felajánlotta, hogy akár 1-2 hétre is kiadja, a Gyergyó és Udvarhely közötti útszakaszon levő hétvégi házát.
Vasárnap délelőtt Bükszádon este pedig Csíkszeredába lehettünk családommal együtt, ahol vendégeink voltak: id. Budai Lajos ny. lp. kedves feleségével, Mike József lp. családjával és Borzási István lp. két kisebbik leánya, Mirjám és Tábitha. Az alkalom után egyenesen az említett nagyon szép helyre mentünk, ahol a mobil sem cseng mivel nincs térerő, vagyis valódi szabadságnak való hely ez.
Hétfőn mindenki korán kelt és felfedező terepszemlére indultunk. Többek között hamarosan megkaptuk a közelben levő forrást amiben finom és friss víz van. Nagyon szép a kilátás erről a helyről.

Kedden délutánra meghívtuk Novák Zsolt testvéremet és kedves családját, akikkel együtt ebédeltünk és vacsoráztunk. Este későig ott voltak, de mielőtt elmentek volna, közösen emeltük fel imádságainkat az Úrhoz a szeptember 5-7 között a Gyergyó központjában tartandó sátoros evangélizációs alkalmakért, ahol szombat este fogok szolgálni a szentgyörgyi énekcsoporttal. Kérlek imádkozzatok érettünk!
Szerdán a Zetelaka közelében levő gyönyörű tavat látogattuk meg.

Csütörtökön délután Borszékre mentünk a gyülekezetbe, ahol kellemes meglepetésünkre Bándi Sándor lp. testvérrel is találkoztunk aki 10 szilágyerkedi fiatallal van Gyergyóba kiránduláson. Bándi tv. a Lk. 7,36-50 versei alapján szolgált, majd a Zsolt testvér kérésére együtt úrvacsoráztunk amihez a Zsid. 12,2-4 verseiből szóltam a mi nagy példaképünkről Jézusról.

Pénteken délutánra egy testvéri együttlét volt megbeszélve Karcfalván, ami bizonyos okoknál fogva elmaradt. Este hazajöttem, mivel vasárnap Csernátonban, Márkosfalván és Kézdin kell legyek.
Sok áldást mindenkinek az előttünk álló hétvégére!

2008. augusztus 19., kedd

Testvéri közösség

Pénteken János Csaba testvérék meghívására Kovásznán a Tündérvölgyben voltunk, Kovács Gyula testvér családjával, akik éppen szabadságuk egy részét töltötték felesége szülővárosába.
Este a férfiak és Gyula testvér két leánya Klaudia és Eunika Csernátonba voltunk ifjúsági alkalmon, ahol János Csaba testvérem a Lót története alapján döntéseink következményeiről beszélt. Ez idő alatt a testvérnők (Ilonka, Mónika és a feleségem) Kovásznán maradtak.
Szombaton érkeztek hozzánk Papp László lp. testvérék Széplakról, akikkel késő éjszakáig beszélgettünk közös élményeinkről.
Vasárnap délelőtt Csernátonba voltunk a gyülekezettel, délután 3,oo órától pedig a község határában levő Ika vára mellett Szabadtéri Aratási Ünnepélyre gyűlt a körzet és a kovásznai gyülekezet egy része. Igei üzenettel szolgáltak Veress Bálint diak. Kézdivásárhelyről (Bir. 6,1-6), János Csaba lp. Kovásznáról (Zsolt. 126,5-6), Papp László lp. Széplakról (Rut 2, 1-17) és jómagam (Jer. 8,20).

Papp László lp. "hegyibeszéde"

Sokat énekeltünk és beszélgettünk az idősebb testvérekkel, akik több mindent elmondtak az aratásra való felkészülésről és annak nehézségeiről. Az alkalom végén a helyi testvérek finom kaláccsal és friss borvizzel vendégeltek meg minket. Papp Laci testvéremmel 6,oo órától Sepsiszentgyörgyön szolgáltunk. Jól pihentünk az áldásokkal teli nap után.
Hétfőtől péntekig a lelkipásztor családok hetén vettünk részt, ahova több mint 120 személy jött el. Hála érte az Úrnak! Ezen a héten az 1 Korintusi levél tanulmányozásával foglalkoztunk.

Alkalom a kápolnában

Akik ott voltunk

E néhány nap alatt sok lehetőség volt a közösség gyakorlására szolgatársainkkal és családtagjaikkal. Értékes és tartalmas előadásokat illetve igeszolgálatokat hallhattunk ezeken a napokon melyeket nehéz lenne elfelejteni. Tanított az Úr jobban értékelni az Ő népét és keresztjét amely sokaknak bolondság de nekem Isten erejének a forrása. Hála érte!

2008. augusztus 14., csütörtök

Az Úr szerinti misszió

Pénteken Csernátonba 13 fiatal volt az ifi órán. Néhány ének után a fiatal szülőkkel és gyülekezettel szembeni felelősségéről beszélgettünk.
Szombaton érkezett meg hozzánk Kercsúj Árpád, aki néhány évvel ezelőtt még az Oltszemi Gyermek Otthonban élt, jelenleg Nagybányán a Pro Vitae Alapítványnál lakik és dolgozik. Az elmúlt héten a Hargita Táborba volt ifi héten és a hétvégét velünk töltötte. Csodáljuk benne az Úr kezének munkáját. A gyülekezetben való szolgálatai is áldásosak voltak.
Vasárnap itthon voltam egész nap. Délelőtt az előírt igéből szolgáltam, majd az úrvacsorához járultunk a gyülekezettel.

Csel. 14,1-7 Az ikóniumi misszió

I. A misszió alapfeltétele Mikor misszió a misszió?
1. Istentől való elhívás 13,2
2. A kegyelem igéjének a hirdetése 1 és 3.v.
3. Krisztus és gyülekezet centrikusság 1.v.
II. A misszió hatékonysága Hogyan lehet a misszió eredményes?
1. A munkatársak közötti egység 1.v.
2. Kitartás és bátorság 3.v.
3. Isteni bizonyságtétel 3.v.
III. A misszió nehézsége Mi az amivel a misszió együtt jár?
1. Krisztusért való üldöztetés 5.v.
2. Újabb helyre való menekülés 6.v.
3. A siker és a sikertelenség feldolgozása 15 és 20.v.

Délután két családot látogattam meg, ahol Isten segítségét kértük a Vele és másokkal megromlott kapcsolatok helyreállására. Este szintén az előírt ige volt az igeszolgálat alapja.

Dán. 1,1-20 Az Úr iránti engedelmesség

I. Elkötelezettséget igényel 8.v.
1. IGEN Istennek és rendeléseinek
2. NEM az Úr előtt utálatos dolgoknak
3. Mindezek megvallása mások előtt
II. Megpróbáltatással jár 12.v.
1. Ami leleplezi kik vagyunk 5Móz. 8,2
2. Ami alkalmassá tesz a szolgálatra
3. Ami jutalmat von maga után
III. Más emberré tesz 17.v.
1. Többé másoknál
2. Kedvessé Isten előtt
3. Bölccsé szellemi és földi dolgokban

Az alkalom után még egy idős testvért (Németh József) is meglátogattam, aki nagyon nagy szeretettel fogadott. Elég gyenge fizikailag de készíti, szépíti és erősíti az Úr a lelkében a hazaköltözésre.
Hétfőn "pihenés" közben sikerült elintézzek néhány elmaradt dolgot, majd a családommal töltöttem időt.
Kedden Mikóújfaluba és Bükszádon voltam és a bibliaórai igével foglalkoztunk. Az alkalom után Jankó Gyurka testvérrel meglátogattunk egy olyan testvért akinek segítségre volt szüksége (bátorításra és intésre).
Szerdán Márkosfalván, Kézdin és Csernátonba voltam ahol imádkoztunk a vasárnapra tervezett Körzeti Szabadtéri Aratási Ünnepélyért is. Ez du 3,oo órától lesz megtartva az Ika vára mellett. Vendég szolgálattevőink lesznek Kovács Gyula (Nagyvárad) és János Csaba (Kovászna) lelkipásztorok. Szeretettel várunk mindenkit erre az alkalomra!

2008. augusztus 8., péntek

Emlékezni jó

Augusztus 1.-én volt hat éve, hogy a Sepsiszentgyörgyi gyülekezet és körzet meghívására, Isten vezetése folytán ide költöztünk. Meg vagyok győződve arról, hogy az Ő akaratából vagyunk még ezen a vidéken.

Ilyenek voltunk akkor

A friss hegyi levegőn megnőttek gyermekeink

Az elmúlt hat év alatt nagyon sok kedves alkalmat éltünk át az itteni testvérekkel. A számunkra kellemetlennek látszó dolgokat, Isten szintén javunkra fordította. Tehát mindazért ami volt, egyedül Istennek adunk hálát és dicsőséget!

A tini hét és a menyegzőt követő bihari családlátogatások és kocsijavítás miatt majd két hetet hiányoztam a körzetből. E hét elején már alig vártam, hogy találkozzak kedves testvéreimmel.
Kedden többek között vér szerinti testvéreimről és családjukról emlékeztem meg az Úr előtt. Imádságban és bőjtben találkozunk minden hónapnak ezen a napján, amikor is kölcsönösen könyörgünk egymásért. Az Úr hallgassa meg imádságainkat!

Balról jobbra: Irénke (39), Zoltán (44), Adina (42), József (37) és Mária (30)

Délután Mikóújfaluban és Bükszádon frissen éltem át az összetartozás áldását magyar és roma testvéreimmel, és azokkal a rendszeres hallgatókkal akik látogatják alkalmainkat.
Szerdán ugyanezt tapasztaltam Márkosfalván, Kézdin és Csernátonban is, ahol a testvérekben szintén az egy testhez való tartozás örömét és ragaszkodását láthattam, akinek a feje nem más mint Jézus Krisztus. Ez az egyik titka a gyülekezet tagjai között levő igazi egységnek!
Csütörtökön délelőtt János Csaba testvérem és családja ugrottak be hozzánk, akikhez minden tekintetben közel vagyunk. Délután 6,oo órától a helyi elöljárókkal tartottunk megbeszélést, majd bibliaóránk volt a gyülekezettel, amin a Mal. 2. részében levő komoly figyelmeztetésekkel foglalkoztunk.
Az alkalom végén jó beszélgetésem volt több testvéreimmel is, akiknek vigasztalásra és bátorításra volt szükségük. Míg ezt tettem, én is felbátorodtam. Az Úr erősítse meg őket a mindennapok küzdelmei között!
Bertha László és családja Székelyföldön töltött szabadságuk alatt most voltak utolsó alkalommal együtt velünk, mivel pénteken haza utaznak. Együtt vacsoráztunk és beszélgettünk velük sokáig. Szinte napra pontosan hat éve, hogy megismertük őket.

A Bertha és a Kiss család (egy része) 2005-ben

Már akkor szívünkbe fogadtuk és zártuk őket, amely kapcsolat azóta évről évre erősödött. Kedves testvéreket kaptunk bennük az Úrtól, akik ajándékok a számunkra, valahányszor haza jönnek. Laci testvérem néhány alkalommal szolgált is gyülekezetünkben, amelyek nagy áldást jelentettek nekünk. Az Úr áldja meg őket és munkájukat gazdagon!

2008. augusztus 4., hétfő

Áldások és próbák között

Végre van annyi időm, hogy leüljek és röviden írjak az utóbbi lassan majdnem két hétről.
Pénteken júl. 25-én délután Zilah felé indultunk. Este 10,oo óra körül érkeztünk a Missziós Házhoz ahol szállást is kaptunk.
Szombaton 26-án délután 4,oo órakor kezdődött a menyegző a Szilágyszentkirályi Gyülekezetben. A menyegzői istentisztelet alkalmával a Jn. 2,1-11 versei alapján szolgáltam, ami után Bertalan Péter lp. a menyasszony édesapja és Módi Miklós lp. a vőlegény édesapja imádkoztak Tímea és Ruben házasságukért.

Ruben és Tímea - az új házaspár

Ezt követően köszöntések következtek a sepsiszentgyörgyi és helybeli testvérek részéről, majd igei köszöntést adtak még át Gál Győző és Fazekas György lelkipásztorok. A menyegzői vacsora a zilahi imaház alagsorában volt megtartva, ahol a fogások között a gyülekezeti terembe tovább folyt a színes program ifj. Bertalan Péter (a menyasszony testvére) vezetésével.
Vasárnap délelőtt családommal a berettyószéplaki gyülekezetben lehettünk, ahol jó volt együtt örülni és sírni azokkal a testvérekkel akik között az Úr kegyelméből több mint 8 évet szolgálhattunk. A finom ebédet ifj. Papp László lp. testvérem családjában fogyasztottuk el.
Délután az érszőllősi gyülekezetben voltunk ahol együtt szolgálhattam Novák Zsolt gyergyói missziómunkás testvéremmel. Hétfőn meglátogattuk özv. Lukács Károlyné testvérnőnket akinek a férje alig egy hete költözött az örökkévalóságba. Mennyei Atyánk vigasztalását kívánjuk özvegyen maradt testvérnőnk és kedves családja részére.
Hétfő este Szalárdra mentünk ahol feleségemnek két leánytestvére is lakik.
Kedden reggel Nagyváradra autószerelőhöz kellett menjek ahol majdnem 900 lejt (9 millió) kellett otthagyjak egy tönkrement alkatrész beszerelésére. Már nagyon öregszik szegény kocsi, jó lenne lecserélni, mert már nemcsak ő bír nehezen engem, hanem én is őt (eltartani).
Szerda reggel Király Ferenc sógorom kocsijával elmentem Szalárdra a családomért akiket elhoztam Püspökibe húgomék. Este a püspöki gyülekezetben lehettünk. A kocsi javítás miatt kénytelenek voltunk még majdnem két napot Nagyváradon maradni, de jól telt.
Csütörtök reggel 6,oo órakor hazafelé indúltunk. Marosvásárhelyen megálltunk egy keveset mivel Eszter leányunk elfoglalta a gyógyszerészeti egyetemen a felvételi alapján szerzett helyét. Isten vezetését láttuk ebben és hisszük, hogy Ő nem fog cserben hagyni minket. Mikor hazaértünk a Jonatán fiunkat átvitte feleségem a háziorvoshoz mivel előtte való napokba erősen bevérzett a szeme. Előbb a sürgősségire majd a kórházba utalták. Hála az Úrnak nem volt nagy baj de a kivizsgálások alatt annyi kiderült, hogy gyengék a vér ér falai, amire megkapta a megfelelő kezelést. Köszönjük érettünk mondott imádságaitokat.
Pénteken napközben az elmaradt sürgős dolgokat igyekeztünk egyenesbe hozni, majd este Csernátonba voltam ifi órán ahonnan majdnem éjfélkor tudtam csak eljönni. nagyon jó beszélgetésünk volt az alkalomra eljött fiatalokkal.
A szombat a vasárnapra való készüléssel telt el.
Vasárnap délelőtt két nagyobbik gyermekemmel és a gyülekezetből többekkel Kovásznára mentünk ahol bemerítési alkalomra voltunk hivatalosak, ahol három fiatal legényember tett vallást Jézus Krisztus áldozatában nyert új életéről. Az alkalmi igehirdetés alapjául a Csel. 8,26-39 verseit olvastam, ahol az etióp kincstáros bemerítése van leírva.

Jobbról balra:
Berta László (körmendi elöljáró HU), Fejér Sámuel, Zágoni János, János Csaba lp, Fejér István és Kiss Zoltán lp.

A déli közössebéd utáni alkalmon a Péld. 6,6-11 verseiből szolgáltam. Ezután az új tagokkal és a gyülekezettel az úrvacsorához is járultunk. Az Úr áldja meg az új tagokat halálig tartó hűséggel.
Ma hétfőn délelőtt miután Jonatán fiunkat kiadták a kórházból, vendégeink voltak Berta László és családja Körmendről (Magyarország) akik kedves testvéreink, barátaink és akik minden évben a szabadságuk ideje alatt meglátogatnak bennünket.
Jelenleg feleségem nőikörön van, Eszter és Sámuel a Hargitán dolgoznak, Jonatán a kórház után nem tudna betelni velünk és az otthonnal, én pedig igyekszem behozni lemaradásaimat.
Sok feladat vár ránk ezen a nyáron is. Kérjük az Úr erejét, bölcsességét a munka végzésére, hogy bármit is teszünk szolgálja hatalmas neve dicsőségét! Imádkozzatok értünk!